Egy maraton története

Ha valaki megkérdezné, akkor kettő vagy négy, de akár hat éve is sok mindent tudtam volna mondani, hogy mi oka lehet lefutni egy ekkora távot. Negyvenkilenc évesen azonban már csendesebb tüzek mozgatnak és válogatósabb lettem motiváció terén.  Motivál a családom. A gyerekeim. A hely ahonnan származom. Az aki vagyok vagy aki lehetek még. Az önmegismerés, önismeret.  Vagy egy régen elkezdett hímzés, amit befejezhetek. Amint látom ahogy alakul, ahogy épül-szépül. S nem egyszerre lesz kihímezve, kiikszelve, hanem apránként lassan áll össze. Kockáról kockára, néha visszabontva vagy épp sehogy sem haladva. Pont úgy ahogy egy maratoni felkészülés is.  Nem mindig rózsaszín ködben történik az utazás.  Gyerekként futva mentem mindenhová - kivéve az iskolát - később ez jelentősen megváltozott. A mozgás örömét újrafelfedezni viszont mindig egy új rácsodálkozás. Amikor nehezebben megy akkor mindig bíztatom magam, hogy kisebb célokat érjek el és aztán fokozatosan talán...

...nem is olyan könnyű.  Az 5 km-es edzéstervet, nem egy az egyben követve tegnap reggel elmentem  kocogni. A család még aludt. Odakint mínuszok röpködnek, köddel és szürkeséggel tarkítva. Indulás előtt ráálltam a mérlegre, 84 kg-ot mutatott. Tavaly november elején 90 kg-ról indultam a cél pedig 70 kg környéke, ami jövő év tavasza környékére várható. Abban az esetben ha tudom tartani az ütemtervet. Havi egy, másfél kilóval számolva.  A mérleget gyorsan félretettem és elindultam futni. Az edzésterv nagyon alacsony zónában történő kocogást írt elő 40 percen keresztül. Ne feledjük ez 5 km-es edzésterv, ami a "ha rövid akkor gyors" kategóriába tartozik. Ez az ideális futóra vonatkozik és nem a szabálytalan alkatúra, a magam nyelvére fordítva én ezt egy viszonylag alacsony pulzustartományra korlátozva és hosszabb időre nyújtva szerettem volna megoldani. Ez most csak részben sikerült, mert itt-ott amott bele-beleszaladtam. Mert öröm volt. Szeretek hidegben futni. Nem is olyan r...