A motivációról
Ha valaki megkérdezné, akkor kettő vagy négy, de akár hat éve is sok mindent tudtam volna mondani, hogy mi oka lehet lefutni egy ekkora távot. Negyvenkilenc évesen azonban már csendesebb tüzek mozgatnak és válogatósabb lettem motiváció terén.
Motivál a családom. A gyerekeim. A hely ahonnan származom. Az aki vagyok vagy aki lehetek még. Az önmegismerés, önismeret.
Vagy egy régen elkezdett hímzés, amit befejezhetek. Amint látom ahogy alakul, ahogy épül-szépül. S nem egyszerre lesz kihímezve, kiikszelve, hanem apránként lassan áll össze. Kockáról kockára, néha visszabontva vagy épp sehogy sem haladva. Pont úgy ahogy egy maratoni felkészülés is.
Nem mindig rózsaszín ködben történik az utazás. Gyerekként futva mentem mindenhová - kivéve az iskolát - később ez jelentősen megváltozott. A mozgás örömét újrafelfedezni viszont mindig egy új rácsodálkozás. Amikor nehezebben megy akkor mindig bíztatom magam, hogy kisebb célokat érjek el és aztán fokozatosan talán teljesíthető az egész.
Motivál még az időjárás, aminek hozzám hasonlóan szintén lehet rossz napja. Vagy az évszakok, hisz mindegyik más. Másként esik benne a futás. Másként indulok neki, másképp tervezhető hozzá a keresztedzés.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése